2012. április 19., csütörtök

Újabb levél Brüsszelből

Félsiker az illetmények bankszámlára utalásának költségtérítése ügyében

Másodfokú, jogerős ítélet született ma ez ügyben Pécsett. Az elsőfokú ítéletet a másodfok részben megváltoztatta. A bíróság szóbeli indoklása szerint a közalkalmazottat megilleti az illetmény havi felvételének tranzakciós díja, viszont az éves kártyadíjnak és bankszámla költségének (zárlati díj, számlakezelési díj) csak egy része, a bíróság mérlegelése szerint a fele illeti meg munkáltató által biztosított költségtérítésként. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy egy bankszámlát és bankkártyát más célra is lehet használni, nem egyedül arra szolgál, hogy a közalkalmazott arra az illetményt megkapja, illetve az illetményt havonta felvegye. 

Mi következik ezután? Mivel ez jogerős ítélet, ha megkapjuk írásban (amelyet el fogok küldeni mindenkinek), kérni fogjuk, hogy Nagy Csaba Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumon tett ígéretének megfelelően minden jelenlegi és volt közalkalmazottnak térítse meg az ítélet alapján számított költséget 2010. januárjától. Ezzel elkerülhetőek a tömeges munkaügyi perek, amelyeket ha a kifizetésre nem kerülne sor még ebben az évben el kellene indítani annak érdekében, hogy az igény ne évüljön el. 
Ha megkapjuk az ítéletet, eldöntjük, hogy továbbvisszük-e az ügyet a Kúriára. Nagy valószínűséggel ez megtörténik, mivel az ítélet szóbeli indoklása véleményünk szerint nem áll meg. Nem vette figyelembe a bíróság, hogy a közalkalmazott számára nem írja elő törvény, hogy bankkártyával vegye fel a fizetését. Kitértek arra, hogy igényelhettem volna a fizetésem postai úton történő kézbesítését, de arra nem, hogy amennyiben az illetményt bankszámlára utalják, nem kötelező az illetmény bankkártyával történő felvétele, megteheti a közalkalmazott, hogy beballag a bankba és személyi igazolvánnyal veszi fel az illetményét, ami szintén jóval drágább - még az éves kártyadíjjal is - mint a kártyás, bankautomatánál történő pénzfelvétel. Márpedig ha a legolcsóbb megoldásnál maradunk, a kártyás pénzfelvételnél, az egyszeri pénzfelvételhez is egy egész kártya szükséges. Ha semmi másra - így vásárlásra sem - használja az ember a kártyát, csak havi egyszeri pénzfelvételre, az éves kártyadíjat levonja tőle a bank, ahogy a számlakezelésnek is ugyanannyi díja, függetlenül attól, hogy a számla másra is használható, mint a fizetés fogadására. Olyan variáció viszont nincs, hogy bankszámlára utalják a fizetést, a közalkalmazott csak ezért tart fenn számlát, és ezért a zárlati díjnak csak a felét kell fizetnie. Arról nem is beszélve, hogy mi lett volna az ítélet, ha a bankszámlakivonataimból az derült volna ki, hogy nem vásároltam egyszer sem kártyával? Akkor megítélték volna a teljes összeget? És még folytathatnánk az aggályokat, de ezek részletes kifejtésére majd az írásos ítélet és indoklás után kerül sor. Addig is ki kell fizetni az ítélet alapján járó költségtérítést, tehát ha megjön az ítélet, ez ügyben megkeressük az önkormányzatot. Egyébiránt, ez országos jelentőségű ügy, mivel az intézmények többsége nem biztosít a közalkalmazottaknak költségtérítést. 


                                                                                    Nagy Erzsébet