Petíció az Emberi Erőforrások Miniszterének

A PDSZ által szervezett, pedagógusnapi tüntetésen átadott szöveg:

Balog Zoltán miniszter úr

Budapest

Tisztelt Miniszter úr!

Mi, akik 2013.június 2-án délután tüntetéssel fejezzük ki egyet nem értésünket Magyarország Kormányának oktatás és kultúrpolitikájával, azért szerveztük meg tiltakozó megmozdulásunkat, hogy felhívjuk honfitársaink figyelmét arra a tényre, hogy a Nemzeti Köznevelési Törvény által kijelölt irány rossz.

Rossz, mert nincs olyan társadalmi réteg, nincs olyan korosztály melynek számára vállalható alternatívát, élhető jövőt tudna nyújtani. Rossz, mert már rövidtávon is negatív hatással van az iskolarendszer bármely fokán tanuló diákra, kárt okozva, jelentősen és indokolatlanul csökkenti azok számát, akik tanulmányaikat gimnáziumban, vagy érettségit adó középiskolában folytathatják. Rossz, mert felesleges, esetenként káros ismeretekkel terheli meg a tantervet, hatalmas mértékben növelve meg így a lexikális tudásanyag mennyiségét, mely befogadhatatlan és indokolatlan. Rossz, mert nem teszi lehetővé, hogy a diákból sokoldalúan képzett, elfogadó, a körülötte lévő világot kritikusan szemlélni képes felnőtt váljon. Rossz, mert az egyoldalú szakképzési rendszer átképzésre alkalmatlan, felnőttkori tanulásra nem képes, funkcionális fél analfabéták tömegét „termeli” ki, potenciálisan növelve a jövendő munkanélküliek számát.

Elfogadhatatlan a felsőoktatás – jellemzően financiális szempontok alapján történő – átalakítása, redukciója - mint ahogy nem támogatható a hallgatók - a majdani munkavállalók - szabad munkavállalásának bármilyen szintű korlátozása sem. A folyamatos forráskivonások nem szolgálják a felsőoktatás minőségi átalakulását és fejlődését, viszont az ágazat kivéreztetését segítik elő. Tolerálhatatlan az egyetemi autonómia csorbítása, a hallgatói létszám adminisztratív eszközökkel történő drasztikus csökkentése.

Ezért az alábbi felhívással fordulunk Önhöz:

- Tegyen meg mindent, vesse latba befolyását, kezdeményezzen jogszabály módosítást annak érdekében, hogy az európai alapértéknek számító szubszidiaritás elve a közoktatás minden szintjén érvényesüljön!

- Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a közoktatás résztvevői valóban hasznosítható tudással, az életen át tartó tanulás képességével felvértezve lépjenek ki a közoktatásból, akár a munkaerőpiacra, akár a felsőoktatásba visz az útjuk!

- Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy vegyék figyelembe azokat kutatási eredményeket, melyek egyértelműen jelzik, hogy az Oktatási Államtitkárság által kijelölt út hibás, megjelölve ugyanakkor azokat az utakat, melyek követése valódi eredmények elérését biztosítja!

- Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az tanulás – tanítás szabadságát gúzsba kötő, ideológiailag túldimenzionált Nemzeti Alaptanterv valóban a Nemzet Alaptanterve legyen!

- Tegyen meg mindent a pedagógusok lelkiismereti és szólásszabadságát súlyosan veszélyeztető Magyar Pedagógus Kar létrehozásának megakadályozásáért!

- Tegyen meg mindent azért, hogy a valódi érdekegyeztetés – mind hallgatói, mind

pedig, munkavállalói szinten – kialakuljon, mert minősíthetetlen és elfogadhatatlan a látszat tárgyalásokon születő látszatmegoldások sorozata.

- Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a pedagógus életpálya részét jelentő béremelés szeptember elsejével megvalósuljon, ennek bevezetésére vállaljon személyes garanciát!

Tisztelt Miniszter úr!

Demonstrációnkat nem Önök ellen, hanem az oktatás – valódi javulását eredményező – átalakításáért szerveztük.

Megelégeltük azonban a folyamatos ígérgetést, az Önök véleményével ellentétes álláspontok konok negligálását. Eltökéltek vagyunk abban, hogy tegyünk céljainkért!

Tisztelt Miniszter Úr!

Petíciónkra adott válaszát a 2012/2013-as tanév szorgalmi szakaszának végéig, június 30-ig szíveskedjék eljuttatni, a demonstrációt szervező PDSZ Országos Irodájának címére. (Bp. 1085 Somogyi Béla u. 20)

Üdvözlettel:

- Hallgatói Hálózat

- Hálózat a Tanszabadságért

- Humán Platform

- Középiskolai Hálózat

- Oktatói Hálózat

- Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

- Szülői Hálózat

Budapest, 2013. június 2.

A Hálózat a Tanszabadságért nevében Lázár Júlia beszélt.

A beszéd teljes szövege:

CSAK KÖZÖNYT NE!

Kedves kollégák, barátok, embertársaim! A gyerekeink érdekéről szeretnék ma beszélni. Az ellene ható, roncsoló félelemről és közönyről. Itt, a lerombolt Kossuth tér tövében, melyet a 44-es állapotoknak megfelelően kívánnak helyreállítani, mert az ugye milyen dicső éve volt a magyar történelemnek. Egy vesztes háború végét jelezte, de még hagyott időt arra is, hogy több százezer magyar embert magyar csendőrök aktív közreműködésével elpusztítsanak. És mi, tanárok, a magyar értelmiség meghatározó tagjai, hagyjuk ezt és hallgatunk. Persze nem mindenki, de a magyar pedagógustársadalom egésze hallgat. Hallgatunk a hajléktalanok büntethetőségével, a rokkantnyugdíjak ügyével és ezer más dologgal kapcsolatban, pedig az egyik legfontosabb dolog, amire a diákjaink figyelmét fel kellene hívnunk, az a szolidaritás. Hallgatunk az oktatás ügyében is, pedig aki olvasta, 2011 óta tudhatja, hogy a köznevelési törvény gyerek- és emberellenes. A problémákat azzal oldja meg, hogy selejtez és büntet. Kötelez. Óvodára, iskolára, erkölcsre, állítólagos érdekvédelemre, közben 90 százalékban meghatározott tanagyagra. Dobozol. Ez a legegyszerűbb. Egyendobozokba beletömni minden embert, a kilógó részeket levágjuk. 28 év tanári tapasztalata mondatja velem, a nevelés nem erről szól. A nevelés lehetőségeket kínál. Sokféle formát, amiből mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. Színeset, szagosat. Amiben kibontakozhat, amivel boldog lehet. Ebben segíthetünk mi, tanárok. Így lesz a világ sokszínű és a társadalom működőképes. Ehelyett mi hallgatunk, és segítünk dobozolni.

A hallgatásra mindig van ok. A rossz majd elmúlik magától, kell az a kevéske fizetés is, magamra csukom az osztályterem ajtaját. Igen ám, de bejön rajta a tanfelügyelő. Vagy a központilag kinevezett igazgató. És ellenőrzi megtanítottam-e a napi Wass Albertet, vagy elénekeltük-e a nemzeti összetartozás dalát a barackfa alatt. Ha nincs a hallgatásnak határa, akkor semmi sincs, pontosabban a semmi van: a közöny. Csak azt ne mondjuk, mindegy nekünk, mi lesz a gyerekeinkkel. A tanítványainkkal. Hogy tudunk-e tükörbe nézni? Megtettünk mindent? Érveltünk, győzködtük egymást, felszólaltunk, kiálltunk? Szóltunk, amikor először felmerült az iskolaőr ötlete? Netán elhittük, hogy egy demokráciában félni kell, és a hatalom dolga, hogy kis- és nagykorú állampolgárokat rendre szoktasson? Meggyőzés, motiváció, értelmes emberi beszéd híján félelemkeltéssel? Rendőrt az iskolába? Aki testi kényszert alkalmazhat? Ezt ki lehet mondani, le lehet írni ma Magyarországon, és nincs az utcán a több mint százezer pedagógus? Csak ezt ne, csak közönyt ne! Ne volnának eszközeink? Gyávák vagyunk? Eltűrjük, hogy egy tizenhat éves utcára kerüljön? Mert attól, hogy kirúgható, elveszíti az utolsó védőhálót is. Vagy elhisszük, hogy van olyan ember, aki rossznak születik? És attól szabaduljon meg a társadalom? Különítsük el a kék szeműt a barna szeműtől? Dobozokban éljünk? Élve koporsóba zárva? Akinek futja rá aranyból, akinek kevesebb jut fémből, a szegényebbnek fából, a páriát meg minden dobozon kívül rekesztjük?

Csak közönyt ne!

A mi szakmánk a legszebb. Elméket nyitogat. Tudni és lenni segít. Magunk is elmék vagyunk, nem vadak. József Attila a törmelékhalmaztól nem látja már a Dunát, de mi halljuk, amit mond, ugye halljuk? És nem oly becses az irhánk, hogy szótlanul kibírnánk. Csak közönyt ne! Kötelezően hűséget esküszünk a pedagógus karnak, mely állami vezénylettel véd majd szakmai érdeket az állammal szemben? Esetleg fel is jelentjük a kollégát, mert megsértette az etikai kódexet, melyben első helyen a főnök utasításának sérthetetlensége áll majd? És a főnök kerületi órarendet készíttet, és iskolák között dobálja majd a tanárokat, mert el kell küldenie a nyugdíjasokat, a helyükre nem vehet fel mást, és különben sem a személyiségközpontú oktatás számít, csak a darabszám. Hallom, hogy a tanárikban már sírnak. De azért ezt is elfogadjuk? Vagy kimondjuk végre: NEM. Mert mi vagyunk felelősek azért, ami történik. És felelősek vagyunk önmagunkért. Az alaptörvényben garantált emberi méltóságunkért. Nem akarunk elmenni innen. Nem akarjuk, hogy a gyerekeink elmenjenek. De igenis akarjuk, hogy szabadon tanuljanak a világban, és örömmel hozzák vissza a megszerzett tudást. A paidagogosz kísérő rabszolga. Szolgálja a tanítványát, de nem szolgál aljas, nyomorító hatalmakat. Csak közönyt ne!

Tudom, mit beszélek. Felmondtam pont egy éve a köznevelési törvény miatt. Azért kellett felmondanom, mert úgy éreztem, amit gondolok, már nem mondhatom el senkinek, hiszen csak veszélybe sodornám. Most elmondom hát mindenkinek. Itt vagyok és ti is valamennyien. Sokan vagyunk, mert aki nem jött el, lélekben itt van, csak fáradt és keserű. Pedig a diákjainké a jövő, ha velük együtt akarjuk, hogy így legyen. Egy egész szakmát nem lehet kirúgni, és nemzedékek sorsa múlik rajtunk. Ha legjobb tudásunk szerint, a szakmánk nevében tudunk nemet mondani a szakmaellenes rombolásra, a jövőnkre mondunk IGENT. Ez már az utolsó utáni pillanat. Aki fél, már nem demokráciában él, de ezért ő épp olyan felelős, mint az, aki félelemben tartja. Aki egyetért, mondja utánam, József Attilával: „De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok szabad!”