Továbbra
is fenntartom, hogy a KLIK tévesen értelmezi az ügyemben hozott kúriai elvi
határozatot. Az ugyanis az elsőfokon meghozott ítéletnek megfelelően a havi
számlavezetési díjon és az éves kártyadíjon kívül a havi nettó illetmény
egyszeri felvételének költségtérítését írja elő, tehát nem az első pénzfelvétel
díját. Ez nagy különbség, mivel az első pénzfelvétel pl. akár mindössze 1000 Ft
is lehet. A másik probléma az elévülés megszakítása szabályával kapcsolatos:
mind a régi, mind az új Ptk. szerint az elévülést megszakítja a tartozásnak a
kötelezett részéről való elismerése. Márpedig Marekné 2013. július 19-én
megjelent sajtónyilatkozatában elismerte az elévülést, ez alapján az igény
2010. július 19-éig visszamenőleg (3 évre visszamenőleg) érvényesíthető, és nem
2011-ig. Pécs M. J. Város Önkormányzata már a másodfokú, jogerős ítélet
meghozatalakor, 2012-ben elismerte a tartozást (annak mértékét vitatta
csak, de ebben a Kúria nekünk adott igazat), ezért Pécsett - véleményem szerint
- nem kétséges, hogy az igény 2010. január 1-jéig érvényesíthető.
Harmadik
probléma a KLIK tervezett intézkedésével, hogy az csak a 2013. december 31-éig
terjedő időszakra kívánja kifizetni a költségtérítést, holott az új munka
törvénykönyve, amely 2012. július 1-jétől hatályos, a 158. §-ában ugyanezt a
költségtérítési kötelezettséget írja elő.
Mindenezeknél
súlyosabb ügy azonban, ahogy ezt a kérdést a KLIK és a Pécsi Tankerület kezeli.
A jog ugyanis nem reprezentativitási kérdés. A KLIK, a tankerület, de az
intézményvezető sem írhatja elő, hogy a közalkalmazott valamely szakszervezeten
keresztül érvényesíthesse csak költségtérítésével kapcsolatos, jogszabályokkal
megalapozott igényét.
Az
pedig több mint érdekes, egyenesen szomorú, hogy a Pedagógusok Szakszervezete
láthatóan ez ügyben a transzmissziós szíj szerepét tölti be, mégpedig úgy, hogy
ezzel végül a közalkalmazottak az őket megillető költségtérítésnek csak
töredékéhez jutnának hozzá. Helyi PSZ tisztségviselőktől úgy tudom, hogy ezzel
kapcsolatban velük nem történt egyeztetés, így egy ilyen levél, mint amely a
tankerületi igazgató utasítására, az intézményvezetőn keresztül a kollégákhoz
jut, a helyi PSZ-tisztségviselő személyét méltatlan helyzetbe hozza.
A KLIK
és a tankerület, valamint az intézményvezető valamennyi képviselettel rendelkező
szakszervezettel köteles együttműködni. Ez a levél már csak ezért is igen
aggályos, arról nem is beszélve, hogy láthatóan éppen azt a szakszervezetet
akarják ignorálni, amelynek tisztségviselője ez ügyben eredményesen próbapert
nyert.
2014.
december 5-én a PDSZ egyeztetést folytat a költségtérítés kérdésében a KLIK-ben. Ennek eredményéről levélben be fogok számolni és javaslatot teszek a
további lépésre, hogy azután mindenki az információk birtokában tudjon dönteni
a saját igényérvényesítéséről. Kérem, hogy ha valakit ehhez kapcsolódóan
bármiféle zaklatás, atrocitás érne, jelezze jogsegélyszolgálatunknak vagy nekem
e-mailben!
Nagy Erzsébet (a PDSZ országos választmányi tagja, pécsi ügyvivő)
Íme a Pécsi Tankerület igazgatójának levele:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.