2011. március 11., péntek

Szégyenletes döntés a pécsi közgyűlésben - Demonstráció, sztrájk, közmeghallgatás? - folyamatosan frissülő tartalom

Este 6 órakor kezdődött a közgyűlés Pécsett, amelynek legfőbb napirendi pontja Pécs város költségvetése volt benne többek között az oktatást és a szociális területet megszorító intézkedések terveivel. Az elfogadott határozati javaslatok itt olvashatók:
Az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumon kértük, hogy a Szakszervezeti Oldal adhassa elő az oldalálláspontot, amely az előző bejegyzésben olvasható. Nagy Csaba alpolgármester erre rábólintott, de lassan 15 éves hagyománya van a közgyűlésben annak, hogy a szakszervezetek képviselői a költségvetés tárgyalásakor előadják véleményüket. Ezúttal azonban erre nem kerülhetett sor, de dr. Páva Zsolt polgármester még azt sem engedte meg, hogy a képviselőknek készült szakszervezeti javaslatot a hivatalvezető kiossza. Erre az önkormányzat eddigi működése során nem volt példa. Ezután már az sem volt furcsa, hogy a közalkalmazottak cafetéria-juttatásának elvonására benyújtott önálló képviselői indítványt, amely 1. számmal lejjebb olvasható, úgy kellett megszereznünk, mivel dr. Páva Zsolt nem járult hozzá, hogy abból a szakszervezetek kapjanak. Trombitás Károly az utolsó pillanatban nyújtotta be ezt az indítványt, amelynek lényege, hogy elveszik a beígért fejenkénti 80.000 Ft-os cafetéria-juttatást (csak a közalkalmazottaktól, a köztisztviselők évi 200.000 Ft-os cafetériáját ez nem érinti, mivel nekik törvény írja elő a cafetériát, igaz nem teljesen ilyen összegben, és az is igaz, hogy törvény sok mást is előír, amelyet a közalkalmazottak esetében nem tartanak be, de hát mi más megítélés alá esünk), tehát elvonják a béren kívüli juttatást, amely 16%-kal adóznak, és helyette 100.000 Ft bruttó fizetésig, havi bruttó 8.500 Ft-ot meg nem haladó összegben egészítik ki az illetményeket. Akinek bruttó 100.000 Ft-ot elérő illetménye van, az egy vasat nem kap. 
Nem zavarta őket, hogy a béremelés adója és járulékai együttesen jóval meghaladják a béren kívüli juttatások adóját, de az sem, hogy ha azok, akiken segíteni akarnak netán százalékos illetménynövelésben részesülnének (további szakképesítés hasznosítása miatt), nem kapnának többletpénzt, mivel ez a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész azt beolvasztaná, de az sem, hogy ezzel még inkább összecsúszik a bértábla, mivel azokkal a középfokú végzettségűekkel nem számolnak, akik bérminimumon vannak (mivel béremelés évek óta nem volt).
A közalkalmazottak nagy részének tehát megszűnik a régóta várt cafetéria-juttatás, az csak a köztisztviselőknek jut.
Aki a jelenlegi rendszer szerint kapja a cafetéria helyetti béremelést, is kevesebbet kap, mintha cafetériát adtak volna az adó- és járuléklevonások után!
A költségvetés vitájában a polgármester nem adott szót a Szakszervezeti Oldal képviselőjének, mondván: szavazás közben látta csak a jelentkezést. Napirend után volt csak lehetőség előadni a véleményt. A közgyűlés után elkértük a szavazás eredményét arról, hogy a képviselők hogyan szavaztak cafetéria-ügyben és arról, hogy megadják-e a szót a szakszervezetek képviselőjének (ezek 2-3. ponttal szintén lent láthatóak).
A Trombitás-féle álszociális javaslatot a Fidesz, az Öpe és egy LMP-s képviselő szavazta meg (a másik tartózkodott)!
A szakszervezeti oldalvéleményre dr. Páva Zsolt és még néhány fideszes képviselő nem tartott igényt: a szavazáskor tartózkodtak!
Az MSZP módosító indítványt nyújtott be arra, hogy az eredeti cafetéria mellett a PDSZ által kimutatott év egyszeri 13.800 Ft bankszámlakezelési kompenzáció kifizetésére is legyen fedezet, de ezt a városvezető koalíció leszavazta.
Mi eszköz marad ebben a döbbenetesen megalázó és a közalkalmazottakat semmibevevő városvezetéssel szemben? Tegnap délután volt Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum, amelyen Nagy Csabáék nem jelezték, hogy a még meglévő cafetériát is el akarják venni. Még akkor sem, mikor erre a Szakszervezeti Oldal egyik képviselője konkrétan rákérdezett. Ezek után ugyan mi értelme van a tárgyalásoknak? Látható, hogy Pécsett is az a gyakorlat, mint a Parlamentben, az érdekegyeztetés kikerülve, egyéni módosító indítványok benyújtásával veszik semmibe a demokráciát. Maradnak azok a törvényes, ám de keményebb érdekérvényesítő eszközök, amelyekkel mindeddig nem akartunk élni.
Marad az utcai demonstráció és a sztrájk...
Az átszervezés ügyében szó esett már közmeghallgatás kezdeményezéséről, amelyről úgy tudjuk, hogy azt a polgármester nem támogatja, ezért azt úgy lehet kikényszeríteni, ha a szavazóképes lakosságból nagyjából 5000-en azt írásban kezdeményezik. 
A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetével együtt az a javaslatunk, hogy  mindenki, aki közalkalmazotti státuszban dolgozik, munkahelyén mérje fel a demonstráción részt venni kívánók számát és gyűjtsön aláírásokat a közmeghallgatás kezdeményezésére. Az eddigiek után nem kétséges, hogy önmagában a közmeghallgatás nem volna elegendő a képviselők meggyőzésére, akik közül van olyan (dr. Hoppál Péter), aki szerint a bankszámlakezelési kompenzáció felett eljárt az idő, különben is ez az összeg bagatell, tán ki is kéne venni a törvényből. Egyébként annyiban igaza van, hogy a kért összeg valóban bagatell, főleg a havi közel egy milliót kereső tanácsadók javadalmazásához képest, de valószínűleg a képviselő juttatásaihoz képest is. Mindezekhez képest a közalkalmazotti illetmények is bagatellek, csak kár, hogy sokan ilyen pénzekből kénytelenek megélni, gyermekeiket eltartani.
2011. március 16-án 17 órától megbeszélést tartunk a PDSZ Irodában (7623 Pécs, Rákóczi út 24. - Iparosház 1. emelet) és megbeszéljük a többi, érintett szakszervezettel együtt a további lépéseket. Kérjük, hogy minden érintett intézményből jöjjön el valaki vagy akár többen is!

1. A Trombitás-féle "béremelés", a többség számára cafetéria-elvonás, a kisebbség számára is összbevétel-csökkenés (a módosító indítvány terjdelméből és a mellékletéből is jól látszik, hogy ezt nem az utolsó pillanatban, a közgyűlésen állította össze a képviselő):


Módosító indítvány

a Pécs Mestvei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi költségvetése c.
előterjesztéshez
A Város 2011. évi költségvetésének 2011. február 17-én beterjesztett első változatában a költségvetési és a finanszírozási hiány együttes összege 3.556.190 eFt volt, a jelenlegi előterjesztés szerint ez az összeg 3.055.769 eFt, melynek külső fedezetét az önkormányzat rövidlejáratú működési hitel felvételével teremtené meg.
2011. évben is legfontosabb feladatunknak kell tekinteni a Város fizetőképességének megőrzését és a likviditás biztosítását, ezért a működési kiadások és így a működési hiány további, 294.102 eFt-tal történő csökkentése érdekében az alábbi javaslatot terjesztem elő:
I. Javaslat a rendelet-tervezet mellékleteinek módosítására a közalkalmazottak béren kívüli juttatásaira biztosított előirányzatok korrekciójával:
1.) A 2011. évi költségvetési rendelet (a továbbiakban: R.) tervezetének jelenleg beterjesztett anyagában a 23. § (4) bekezdés szerint a közalkalmazottak béren kívüli juttatásaira (közterhekkel együtt) 80.000 FVfő/év összeget biztosít a fenntartó. Önkormányzati szinten ez 394.102 eFt működési kiadást jelent 2011. évben, melyet ebben a formában és mértékben nem vállalhatunk fel.
Javaslom. hogy a R. 18. mellékletének módosításával, az intézmények költségvetésében a módosító indítványhoz csatolt „Melléklet"-ben feltüntetett ősszegekkel csökkentsük a bevételi oldalon az Intézményfinanszírozás, kiadási oldalon pedig a Személyi juttatások és a Dologi kiadások jogcímen szereplő előirányzatok összegét (összesen: - 394.102 eFt-tal).
2.) Tekintettel arra, hogy a közalkalmazottak jelentős részének igen alacsony a havi jövedelme, ezért a béren kívüli juttatások megszüntetésének ellentételezéseként javaslom, hogy a R. 15. mellékletébe az Egyéb céltartalékok 24. sorába „Közalkalmazottak határozott idejű illetményemelésének fedezete" elnevezéssel kerüljön beépítésre 100.000 eFt, mely összeget a besorolásuk alapján havi bruttó 100 ezer forintot meg nem haladó összegű bérjellegű járandóságra jogosultak bérének 2011. január 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő időszakra vonatkozó, legfeljebb havi bruttó 8.500 forint (legfeljebb 100 ezer forintig történő kiegészítést biztosító) „Fenntartó által garantált illetményemelés' jogcímen történő emelésére kell fordítani.
A béremelés intézményi fedezetének biztosítására a Pénzügyi Főosztály által lebonyolított felmérést követően kerüljön sor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság átruházott hatáskörben meghozandó döntése alapján.

II. Javaslat a rendelet-tervezet szöveges részében történő módosításokra.
A fenti módosításokkal az önkormányzat működési hiánya és így a rövidlejáratú működési hitel felveendő összege 294.102 eFt-tal csökken, ezért indítványozom az I. 1 - 2.) pontokban szereplő javaslatok elfogadását, melyek átvezetésével a R. szöveges részében az alábbi módosítások szükségesek:
1.) A R. 4. § (1) - (3) bekezdésének az alábbiak szerinti módosítását javaslom:
4. §(1) A Közgyűlés Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének
a) költségvetési bevételeit 44.078.839 eFt-ban, b) költségvetési kiadásait 46.374.548 eFt-ban, c) költségvetési hiányát 2.295.709 eFt-ban, d) finanszírozási bevételeit 3.773.871 eFt-ban, e) finanszírozási kiadásait 1.478.162 eFt-ban, f) tárgyévi teljes hiányát 2.761.667 eFt-ban, g) összes bevételét 47.852.710 eFt-ban,
h) összes kiadását 47.852.710 eFt-ban állapítja meg. (2) A Közgyűlés az Önkormányzat 2011. évi költségvetési hiányát az (1) bekezdés a) pontja szerinti bevétel és b) pontja szerinti kiadás különbözeteként 2.295.709 eFt-ban állapítja meg.
(3) A Közgyűlés az Önkormányzat 2011. évi teljes hiányát az (1) bekezdés f) pontja szerint, a 2.295.709 eFt költségvetési hiány és a 465.958 eFt finanszírozási hiány összegeként 2.761.667 eFt-ban állapítja meg.
2.) A R. 5. § (1 ~ bekezdésének az alábbiak szerinti módosítását javaslom:
5. §(1) A Közgyűlés a költségvetés pénzügyi mérlege átmeneti finanszírozási problémáinak megoldására 7.000.000 eFt likvid folyószámla-hitelkeret megnyitásáról és 1.012.204 eFt beruházási hitel igénybevételéről, valamint az eredeti költségvetés adatai alapján 2.761.667 eFt rövidlejáratú hitel felvételéről intézkedik a törvényi szabályozásnak megfelelően, mely összeget azonban az ágazatokat érintő intézkedési tervek kiadásokat csökkentő tételeit figyelembe véve módosítani kell. A felhalmozási hitelkeret a következők szerint tevődik össze: 2008. évről áthúzódó összeg 509.980 eFt, 2009. évről áthúzódó, már szerződés szerint rendelkezésre álló összeg 502.224 eFt. A folyószámla-hitelkeret esetenkénti igénybevételének fedezete az igénybevétel időpontját követően befolyó önkormányzati bevétel.
3.) A R. 20. § (5) bekezdése egészüljön ki az alábbi r) ponttal:
n
r) Közalkalmazottak határozott idejű illetményemelésének fedezete
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság"
4. ) A R. 23. § (4) bekezdését az alábbiak szerint javaslom elfogadni:
(4) A fenntartó külön felmérést követően, az önkormányzati finanszírozási körbe tartozó intézményeknél foglalkoztatott, a besorolásuk alapján havi bruttó 100 ezer forintot meg nem haladó összegű bérjellegű járandóságra jogosult közalkalmazottak legfeljebb havi bruttó 8.500 forint - a bérjellegű járandóságok legfeljebb 100 ezer forintig történő kiegészítését jelentő - határozott idejű illetményemelésének fedezetét biztosítja a 2011. január 1-jétSl 2011, november 30-ig terjedő időszakra. Részmunkaidőben foglalkoztatottak esetében az illetményemelés és a kiegészítési korlát a munkaidő arányában állapítandó meg.
5.) A R. 35. §-a egészüljön ki az alábbi (3) bekezdéssel:
(3) A Közgyűlés a köztisztviselők béren kívüli (cafeteria) juttatását bruttó (közterhekkel együtt) 200.000 Ft/fő/év összegben határozza meg.
Pécs, 2011. március 10.
Trombitás Károly képviselő


2. Így szavaztak a képviselők a cafetéria-elvonásról és a Trombitás-féle szociális "csomagról":

Szavazás eredménye

#: 20 Száma: 11.03.10/1/0/A/KT
Ideje: 2011 március 10 19:27
Típusa: Nyílt
Határozat; Elfogadva
Egyszerű szavazás

Tárgya:
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2011. évi költségvetése

Trombitás K módosítója

Eredménye Voks: Szav% Össz% Képviselő
Igen 20 76,92 71,43 20
Nem 5 19,23 17,86 5
Tartózkodik 1 3,85 3,57 1
Szavazott 26 100.00 92,86 26
Nem szavazott 1 3,57 1
Távol 1 3,57 1
Összesen 28 100.00 28
Megjegyzés:

Dr. Páva Zsolt Nem sz. FIDESZ - KDNP
Bognár László Igen FIDESZ - KDNP
Csizi Péter Igen FIDESZ - KDNP
Decsi István Igen FIDESZ - KDNP
Erb József Igen FIDESZ - KDNP
Grób Gábor Igen FIDESZ - KDNP
Haász János Igen FIDESZ - KDNP
Hári József Igen FIDESZ - KDNP
Hegyi Ákos Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Hoppál Péter Igen FIDESZ - KDNP
Huba Csaba Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Kóbor József Igen LMP
Kővári János Igen ÖPE
Lengvárszky Attila Igen ÖPE
Moór Eszter Igen FIDESZ - KDNP
Nagy Csaba Igen FIDESZ - KDNP
Oszoli Dénes Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Őri László Igen FIDESZ - KDNP
Sztojkovics Éva Igen FIDESZ - KDNP
Trombitás Károly Igen FIDESZ - KDNP
Végh Péter Igen ÖPE

Fogarasi Gábor Nem JOBBIK
Gyimesi Gábor Nem JOBBIK
Meixner András Nem MSZP
Nyőgéri Lajos Nem MSZP
Dr. Tóth Bertalan Nem MSZP
Dr. Keresztes László Lóránt Tart. LMP
Schmuck Roland Távol MSZP


#: 20 Száma: 2011.03.10/1/0/A/KT

3. Így szavaztak a képviselők arról, hogy megadják-e a szót az ÖÉF Szakszervezeti Oldala képviselőjének:

Szavazás eredménye

#: 26 Száma: 11.03.10/1/0/A/KT
Ideje: 2011 március 10 19:33
Típusa: Nyílt
Határozat; Elfogadva
Egyszerű szavazás

Tárgya:
szó megadása


Eredménye Voks: Szav% Össz% Képviselő
Igen 21 84,00 75,00 21
Nem 0 0,00 0,00 0
Tartózkodik 4 16,00 14,29 4
Szavazott 25 100.00 89,29 25
Nem szavazott 2 7,14 2
Távol 1 3,57 1
Összesen 28 100.00 28
Megjegyzés:


Dr. Tóth Bertalan Nem sz. MSZP
Trombitás Károly Nem sz. FIDESZ - KDNP
Bognár László Igen FIDESZ - KDNP
Csizi Péter Igen FIDESZ - KDNP
Decsi István Igen FIDESZ - KDNP
Fogarasi Gábor Igen JOBBIK
Grób Gábor Igen FIDESZ - KDNP
Gyimesi Gábor Igen JOBBIK
Haász János Igen FIDESZ - KDNP
Hári József Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Hoppál Péter Igen FIDESZ - KDNP
Huba Csaba Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Keresztes László Lóránt Igen LMP
Dr. Kóbor József Igen LMP
Kővári János Igen ÖPE
Lengvárszky Attila Igen ÖPE
Meixner András Igen MSZP
Moór Eszter Igen FIDESZ - KDNP
Nagy Csaba Igen FIDESZ - KDNP
Nyőgéri Lajos Igen MSZP
Oszoli Dénes Igen FIDESZ - KDNP
Dr. Őri László Igen FIDESZ - KDNP
Végh Péter Igen ÖPE
Erb József Tart. FIDESZ - KDNP
Hegyi Ákos Tart. FIDESZ - KDNP
Dr. Páva Zsolt Tart. FIDESZ - KDNP !
Sztojkovics Éva Tart. FIDESZ - KDNP

Schmuck Roland Távol MSZP

És ugyanerről egy cikk: http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=840404

#: 26 Száma: 2011.03.10/1/0/A/KT


Alulírott, pécsi választópolgárok, közmeghallgatást kezdeményezünk
a pécsi önkormányzati közoktatási intézmények átszervezéséről és a közalkalmazottak helyzetéről
Indoklás: A városvezetés a közoktatás területén nagyhorderejű átszervezésekre, az oktatás feltételeinek megváltoztatására készül (intézményegység-bezárások, tanulócsoportok létszámának drasztikus növelése, önkormányzati kiegészítő támogatás csökkentése, stb.), a közalkalmazottak körében létszámcsökkentés várható, emellett az alkalmazásban állók béren kívüli juttatásait is megvonták. A végleges döntések átgondolása és az eddig meghozottak felülvizsgálata érdekében fontosnak tartjuk, hogy a döntéshozók közvetlenül kapjanak információkat az érintettektől.

Név
Lakcím
Személyi szám
(Lakcímkártyán a vonalkód fölött, férfiaknak 1-essel, nőknek 2-essel kezdődik)
Aláírás

1.




2.




3.




4.




5.




6.




7.




8.




10.




11.




12.




13.




14.




15.




16.




17.




18.




19.




20.




Az aláírást gyűjtötte: ……………………………………………(aláírás)
Kérjük, hogy az aláíróívet kizárólag pécsi választópolgárok írják alá! Az aláírásokat nem csak pedagógusok, ill. közalkalmazottak köréből gyűjtjük. Az ívet minden, a város oktatásáért, és a város intézményeinek működéséért aggódó pécsi választópolgár aláírhatja. Kérjük ÖN is támogassa a közmeghallgatást! Az ívek fénymásolhatóak és szabadon terjeszthetőek.
Kérjük, hogy az íveket a kitöltéstől számított leghamarabbi időn belül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Pécsi Területi Irodájában (Iparosház 1. emelet, lépcső mellett 7623 Pécs, Rákóczi út 24. hétfő, szerda: 16-19 óra között) adja le, vagy postán küldje be, avagy adja át az intézmény szakszervezeti képviselőjének, ill. ismerősének, aki eljuttatja hozzánk.




A pécsi Jobbik közleménye:

Közlemény

Talán az eddigi 20 év legarrogánsabban levezetett közgyűlése történ ma Pécsett, amikor a fideszes többség elfogadta a város költségvetését. A közgyűlés előtti napra hívták össze az Érdekegyeztető Fórumot, ezzel jelezve, hogy az érdekképviseletek igényeit az idő rövidsége miatt biztosan nem fogják beépíteni a költségvetésbe. Az érdekegyeztetés során még benne volt az előterjesztésben a közalkalmazottak évi 80 ezer forintos cafetéria juttatása.
A Közgyűlés ülésének elején került kiosztásra a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság fideszes elnökének módosító javaslata, amely elvette a közalkalmazottaktól (így például a pedagógusoktól) ezt a juttatást, amelyet a fideszes többség el is fogadott, beváltva ezzel a három csapást. Az amúgy is alacsonyan fizetett közalkalmazottak adóját először megemelték, továbbra is ezt a réteget sújtják a megszorítások, és most még ezt a minimális juttatást is elveszik tőlük. Emlékezetes, hogy amíg országosan szinten Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a tanárok megbecsüléséről és fizetésük későbbi emeléséről szónokolt, a költségvetésből kivették a pedagógusok kedvezményes könyvvásárlását. Ezután a pécsi városvezetés tovább viszi az egyébként is már csak túlélésre játszó tanári hivatás megalázását!

A Jobbik tiltakozik a közalkalmazottak további megszorítása ellen, és az ilyen méltatlan, sértő eljárásokat mindörökre száműzni kívánja a politika színteréről.

Követeljük, hogy az Önkormányzat cserélje le az Érdekegyeztető Fórum tagjait, akik bebizonyították, hogy nemcsak formalitásként kezelik ezt a fontos intézményt, de meg is csúfolták a dolgozók érdekvédelmét.

Az LMP 2011. március 12-én küldött levele:

"Az LMP nyílt levele a PDSZ vezetőségének

Tisztelt Nagy Erzsébet!

Internetes naplójukban, és egy körlevél formájában terjesztett közleményükben fogalmazták meg felháborodásukat, többek között a közalkalmazottak béren kívüli juttatásának megvonása, és a közgyűlési felszólalási lehetőség korlátozása miatt. A közleményben említik, hogy a FIDESZ és az ÖPE képviselői mellett az LMP egyik önkormányzati képviselője is megszavazta a Trombitás Károly fideszes bizottsági elnök által beterjesztett módosító javaslatot, a másik képviselő pedig tartózkodott. Mivel a közleményben nem olvasható az LMP képviselőinek költségvetéssel kapcsolatos, a közgyűlésen (és közlemények formájában) is ismertetett álláspontja, erről szeretném tájékoztatni.
Ezúton pontosítom, hogy én voltam az a képviselő, aki tartózkodott Trombitás Károly javaslata kapcsán. Szeretném tájékoztatni, hogy képviselőtársam azon meggyőződésének megfelelően szavazott a módosító javaslatra igennel, mert a vitában, és azt megelőzően elhangzott kormánypárti érvelés alapján úgy vélte, hogy ezzel ellentétes döntés esetén lényegesen több pécsi pedagógus és közalkalmazott veszítette volna el az állását, amit ő még inkább elfogadhatatlannak, vállalhatatlannak ítélt. (Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy polgármester úrtól a közgyűlésen megkérdeztem, hogy hány pedagógus fogja elveszíteni az állását, de erre nem érkezett válasz.) Jómagam tartózkodással nyilvánítottam véleményt a módosító javaslatról, hiszen a városvezetés által készített költségvetést, és az azzal kapcsolatos kommunikációs tevékenységet alapjaiban tartottam helytelennek (mindezt jeleztem is közgyűlési felszólalásomban, és kiadott sajtóközleményeinkben is).
Tisztában vagyunk vele, hogy Önök a pedagógusok, és a közalkalmazottak érdekeinek képviseletét látják el. Le szeretetném szögezni ugyanakkor, hogy képviselőként nekünk a közalkalmazottak mellett minden pécsi érdekét képviselnünk kell, ide értve a multinacionális vállalatok minimálbérét dolgozó, de pécsiként adót fizető alkalmazottait, vagy akár a magánszektor egyéb ágaiban, alacsony fizetésekért dolgozók önkormányzati szférával kapcsolatba hozható érdekeit is. Képviselnünk kell a Pécsett élő adófizetőket, és a pécsieknek munkát adó vállalkozókat is. Szem előtt kell tartanunk továbbá azt, hogy Pécs város az elmúlt fél évtized során (mondanom sem kell, hogy nem az LMP képviselőinek jóvoltából) a csőd szélére sodródott, és a város fizetésképtelensége egyformán járna katasztrofális következményekkel minden lakója számára. Mindezekért felelősséggel tartozunk.
A nevezett módosító javaslattal végszavazásra bocsátott költségvetési rendeletet az LMP képviselői elutasították, tehát nemmel szavazta rá. És ezt nem az említett módosító indítvány miatt, és nem csak a közalkalmazottak érdekében tettük. Alapjaiban nem értünk egyet a költségvetéssel, azt őszintétlennek, kidolgozatlannak tartjuk, és több pontban is voltak tartalmi kifogásaink. Nemmel szavaztunk továbbá azért is, mert úgy érezzük, hogy amíg a város nem tud szakítani a bizonytalan végkimenetelű, milliárdos nagyságrendű beruházások gyakorlatával, a sokmilliós tanácsadói megbízások alkalmazásával, addig nem tartjuk indokoltnak, hogy alapszolgáltatásokat nyújtó ágazatokat érintsen megszorítás, vagy éppen a helyi adók emelkedjenek, minden egyes pécsit hátrányosan érintve. Ezt szintén elmondtuk közgyűlési hozzászólásunkban. Arra is felhívom a figyelmét (hiszen ezt közleményében nem említette), hogy Kóbor képviselőtársam a közgyűlésen a pécsi oktatási intézményektől való feladatelvonás ellen, az iskolák pályázati lehetőségekbe történő bevonása, a pécsi közalkalmazottak nagyobb mérvű foglalkoztatása mellett érvelt, és ezt nem először tette.
Azt is szeretném jelezni (és ezt most általánosságban), hogy az LMP képviselői szakítani szeretnének azzal a 20 éves gyakorlattal, hogy az ellenzéki képviselőnek semmi sem drága, és az ellenzéki képviselő mindenkinek minden megígér, a költségvetés helyzetét figyelmen kívül hagyva. Mi ezt nem tesszük. Nem kívánjuk követni a várost korábban 11 évig vezető (és most érthetően a szakszervezetek felé húzó) szocialisták gyakorlatát.
Ugyanakkor – a lehetőségeinkhez mérten – minden segítséget meg kívánunk adni az úgynevezett „oktatási fejlesztési program” érintettjeinek, szülőknek, pedagógusoknak,  szakszervezeteknek, és általában a pécsieknek, hogy véleményüket a városvezetésnek elmondhassák, a kérdéseiket feltehessék. Meg kívánjuk adni továbbá a lehetőséget a várost vezető FIDESZ-ÖPE koalíciónak, hogy az általuk meghozott, és (számunkra elfogadhatatlan módon) „fejlesztésként” aposztrofált intézkedések szükségességét, és ezzel összefüggésben a város elszomorító költségvetési helyzetét a város szélesebb nyilvánossága elé tárják.
Ezzel célunk egy valódi, eddig sajnos elmaradt párbeszéd elindítása, amelynek célja az összefogás megteremtésre, és a társadalmi béke megőrzése. Ebben kérjük az Önök partnerségét, és kérni fogjuk a városvezető koalíció támogatását is. Meggyőződésünk szerint ez a városvezetés, és minden pécsi közös érdeke. Ennek első lépéseként támogatjuk a PDSZ, és a többi szakszervezet kezdeményezését, és a jövő csütörtöki közgyűlésen egy sajtónyilvános, élő televíziós közvetítéssel támogatott közmeghallgatás megtartását fogjuk kezdeményezni polgármester úrnál. Erről a szombati nap folyamán hivatalosan is tájékoztatjuk Dr. Páva Zsolt urat, Pécs város polgármesterét. Őszintén remélem, hogy egy megfelelően előkészített, a felek által nagyobb bizalommal várt egyeztetésen közeledhetnek az álláspontok. Természetesen ha ez nem történik meg, senki nem vitatja el a szakszervezetek jogát, hogy érdekeik védelme érdekében drasztikusabb eszközökhöz folyamodjanak.

Üdvözlettel,
Dr. Keresztes László Lóránt
Önkormányzati képviselő (LMP)"


Mivel a képviselői kezdeményezést a közgyűlés leszavazhatja, gyűjtenünk kell az aláírásokat, ti. ha összejön a kellő számú lakossági aláírás (név, szem. szám, lakcím, aláírás 18 év feletti pécsi választópolgártól), abban az esetben nem a közgyűlés dönt, hanem KÖTELEZŐ KÖZMEGHALLGATÁST TARTANI!  


Dr. Kóbor József (LMP) Facebook-jegyzete, amely - engedélyével - itt is olvasható: 


"A március 10.-i közgyűlés utolsó öt percében átadott, ezért nem is igazán értelmezhető módosított előterjesztés abban különbözött az eredetitől, hogy a beharangozott , adható, tehát sajnos törvényileg nem kötelező, ezért a kormányzó többség által elvehető cafetéria elvonása mellett tartalmazott egy bérpótlékot a legalacsonyabb keresetűek számára.


  
 Egyszerűbben: a kormányzó koalíció elvonta mindenkitől a csak adható kiegészítést, majd odalökött némi alamizsnát a legkisebb keresetűeknek. Az erre való szavazás dilemmája tipikusan a csőbehúzás dilemmája,még hozzá a cső két végébe egyszerre. Ha "nem"-mel szavazok, akkor sincs cafetéria, és ráadásul meg akarom fosztani a legrászorultabbakat egy kis jövedelem-kiegészítéstől, ha úgy tetszik, alamizsnától. Ha igennel, akkor jóváhagyom az alamizsnát - mert még ez is jobb, mint a semmi - másrészt jóváhagyom az amúgy is érvényesülő többségi akaratot. Ha tartózkodom, körülbelül ugyanez. Ha meg nem szavazok, akkor gyáva vagyok, másrészt nem teljesítem mint képviselő erkölcsi kötelességemet. Ezt egyébként Páva Zsolt polgármester tette meg, aki a város helyi törvényhozó és végrehajtó hatalmának feje egyszerre, tehát személyileg a legfőbb felelős.

Egy általános tendenciáról van szó, amellyel a "nemzeti együttműködés" kormányzópártja durva megszorító politizálását próbálja igazolni. Még a pártállami rendszer hagyatéka a közalkalmazottak rendkívül alacsony alapbére, amelyet különféle, a legtöbb esetben csak adható, nem kötelező pótlékokkal tettek elviselhetővé azon rétegek részére, akik éppen megfelelő lobbierővel bírtak, vagy akiket éppen preferáltak. De még a jogszabályok által előírt pótlékok (pl. a túlóra, ügyeleti, veszélyességi, kockázati stb.) pótlékok jogszabályi alapja is olyan, hogy a munkaadó, ill. a mögötte álló hatalom bármikor"jogszerűtlennek" minősíthesse a folyósítását, "kegyként" azt, hogy eddig is adta.

Ennek akkor is, most is a munkavállalók sakkbantartása, kijátszása, egymás ellen fordíthatósága volt a célja. A normális bérrendszer alapja a normális alapbér lenne, és nem a pótlékok. Ezért azokat kellene rendezni legalább úgy, hogy megfeleljenek az EU-országok saját egy főre jutó GDP-je megfelelőarányainak - ma ugyanis a magyar közalkalmazotti jövedelmek, főleg az alsó kategóriákban, sokkal alacsonyabbak, mint amit az ország GDP-je indokolna.
Azonkívül természetesen igazságos, progresszíven növekedő adórendszer kellene, nem a kisjövedelműeket sújtó, gazdagokat preferáló 16%-os sarc."

1 megjegyzés:

  1. Kár, hogy dr. Keresztes úr nem olvasta végig a saját levelét, mert észre vette volna az abban rejlő ellentmondásokat. Azt pedig, hogy az előző városvezetés ekézésével próbálja a saját szavazataikat mentegetni az egyszerűen szánalmas. Szegény pécsiek...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.