A PDSZ által szervezett, pedagógusnapi tüntetésen átadott szöveg:
Balog Zoltán miniszter úr
Budapest
Tisztelt Miniszter úr!
Mi, akik 2013.június 2-án délután
tüntetéssel fejezzük ki egyet nem értésünket Magyarország Kormányának oktatás
és kultúrpolitikájával, azért szerveztük meg tiltakozó megmozdulásunkat, hogy
felhívjuk honfitársaink figyelmét arra a tényre, hogy a Nemzeti Köznevelési
Törvény által kijelölt irány rossz.
Rossz, mert nincs olyan
társadalmi réteg, nincs olyan korosztály melynek számára vállalható
alternatívát, élhető jövőt tudna nyújtani. Rossz, mert már rövidtávon is
negatív hatással van az iskolarendszer bármely fokán tanuló diákra, kárt
okozva, jelentősen és indokolatlanul csökkenti azok számát, akik tanulmányaikat
gimnáziumban, vagy érettségit adó középiskolában folytathatják. Rossz, mert
felesleges, esetenként káros ismeretekkel terheli meg a tantervet, hatalmas
mértékben növelve meg így a lexikális tudásanyag mennyiségét, mely
befogadhatatlan és indokolatlan. Rossz, mert nem teszi lehetővé, hogy a diákból
sokoldalúan képzett, elfogadó, a körülötte lévő világot kritikusan szemlélni
képes felnőtt váljon. Rossz, mert az egyoldalú szakképzési rendszer átképzésre
alkalmatlan, felnőttkori tanulásra nem képes, funkcionális fél analfabéták
tömegét „termeli” ki, potenciálisan növelve a jövendő munkanélküliek számát.
Elfogadhatatlan a felsőoktatás –
jellemzően financiális szempontok alapján történő – átalakítása, redukciója -
mint ahogy nem támogatható a hallgatók - a majdani munkavállalók - szabad
munkavállalásának bármilyen szintű korlátozása sem. A folyamatos
forráskivonások nem szolgálják a felsőoktatás minőségi átalakulását és
fejlődését, viszont az ágazat kivéreztetését segítik elő. Tolerálhatatlan az
egyetemi autonómia csorbítása, a hallgatói létszám adminisztratív eszközökkel
történő drasztikus csökkentése.
Ezért az alábbi felhívással
fordulunk Önhöz:
- Tegyen meg mindent, vesse latba
befolyását, kezdeményezzen jogszabály módosítást annak érdekében, hogy az
európai alapértéknek számító szubszidiaritás elve a közoktatás minden szintjén
érvényesüljön!
- Tegyen meg mindent annak
érdekében, hogy a közoktatás résztvevői valóban hasznosítható tudással, az
életen át tartó tanulás képességével felvértezve lépjenek ki a közoktatásból,
akár a munkaerőpiacra, akár a felsőoktatásba visz az útjuk!
- Tegyen meg mindent annak
érdekében, hogy vegyék figyelembe azokat kutatási eredményeket, melyek
egyértelműen jelzik, hogy az Oktatási Államtitkárság által kijelölt út hibás,
megjelölve ugyanakkor azokat az utakat, melyek követése valódi eredmények
elérését biztosítja!
- Tegyen meg mindent annak
érdekében, hogy az tanulás – tanítás szabadságát gúzsba kötő, ideológiailag
túldimenzionált Nemzeti Alaptanterv valóban a Nemzet Alaptanterve legyen!
- Tegyen meg mindent a
pedagógusok lelkiismereti és szólásszabadságát súlyosan veszélyeztető Magyar
Pedagógus Kar létrehozásának megakadályozásáért!
- Tegyen meg mindent azért, hogy
a valódi érdekegyeztetés – mind hallgatói, mind
pedig, munkavállalói szinten –
kialakuljon, mert minősíthetetlen és elfogadhatatlan a látszat tárgyalásokon
születő látszatmegoldások sorozata.
- Tegyen meg mindent annak
érdekében, hogy a pedagógus életpálya részét jelentő béremelés szeptember
elsejével megvalósuljon, ennek bevezetésére vállaljon személyes garanciát!
Tisztelt Miniszter úr!
Demonstrációnkat nem Önök ellen,
hanem az oktatás – valódi javulását eredményező – átalakításáért szerveztük.
Megelégeltük azonban a folyamatos
ígérgetést, az Önök véleményével ellentétes álláspontok konok negligálását.
Eltökéltek vagyunk abban, hogy tegyünk céljainkért!
Tisztelt Miniszter Úr!
Petíciónkra adott válaszát a
2012/2013-as tanév szorgalmi szakaszának végéig, június 30-ig szíveskedjék
eljuttatni, a demonstrációt szervező PDSZ Országos Irodájának címére. (Bp. 1085
Somogyi Béla u. 20)
Üdvözlettel:
- Hallgatói Hálózat
- Hálózat a Tanszabadságért
- Humán Platform
- Középiskolai Hálózat
- Oktatói Hálózat
- Pedagógusok Demokratikus
Szakszervezete
- Szülői Hálózat
Budapest, 2013. június 2.
A Hálózat a Tanszabadságért nevében Lázár Júlia beszélt.
A beszéd teljes szövege:
CSAK KÖZÖNYT NE!
Kedves kollégák, barátok, embertársaim! A gyerekeink
érdekéről szeretnék ma beszélni. Az ellene ható, roncsoló félelemről és
közönyről. Itt, a lerombolt Kossuth tér tövében, melyet a 44-es állapotoknak
megfelelően kívánnak helyreállítani, mert az ugye milyen dicső éve volt a
magyar történelemnek. Egy vesztes háború végét jelezte, de még hagyott időt
arra is, hogy több százezer magyar embert magyar csendőrök aktív közreműködésével
elpusztítsanak. És mi, tanárok, a magyar értelmiség meghatározó tagjai, hagyjuk
ezt és hallgatunk. Persze nem mindenki, de a magyar pedagógustársadalom egésze
hallgat. Hallgatunk a hajléktalanok büntethetőségével, a rokkantnyugdíjak
ügyével és ezer más dologgal kapcsolatban, pedig az egyik legfontosabb dolog,
amire a diákjaink figyelmét fel kellene hívnunk, az a szolidaritás. Hallgatunk
az oktatás ügyében is, pedig aki olvasta, 2011 óta tudhatja, hogy a köznevelési
törvény gyerek- és emberellenes. A problémákat azzal oldja meg, hogy selejtez
és büntet. Kötelez. Óvodára, iskolára, erkölcsre, állítólagos érdekvédelemre,
közben 90 százalékban meghatározott tanagyagra. Dobozol. Ez a legegyszerűbb.
Egyendobozokba beletömni minden embert, a kilógó részeket levágjuk. 28 év
tanári tapasztalata mondatja velem, a nevelés nem erről szól. A nevelés
lehetőségeket kínál. Sokféle formát, amiből mindenki kiválaszthatja a neki
megfelelőt. Színeset, szagosat. Amiben kibontakozhat, amivel boldog lehet.
Ebben segíthetünk mi, tanárok. Így lesz a világ sokszínű és a társadalom
működőképes. Ehelyett mi hallgatunk, és segítünk dobozolni.
A hallgatásra mindig van ok. A rossz majd elmúlik magától,
kell az a kevéske fizetés is, magamra csukom az osztályterem ajtaját. Igen ám,
de bejön rajta a tanfelügyelő. Vagy a központilag kinevezett igazgató. És
ellenőrzi megtanítottam-e a napi Wass Albertet, vagy elénekeltük-e a nemzeti
összetartozás dalát a barackfa alatt. Ha nincs a hallgatásnak határa, akkor
semmi sincs, pontosabban a semmi van: a közöny. Csak azt ne mondjuk, mindegy
nekünk, mi lesz a gyerekeinkkel. A tanítványainkkal. Hogy tudunk-e tükörbe
nézni? Megtettünk mindent? Érveltünk, győzködtük egymást, felszólaltunk,
kiálltunk? Szóltunk, amikor először felmerült az iskolaőr ötlete? Netán
elhittük, hogy egy demokráciában félni kell, és a hatalom dolga, hogy kis- és
nagykorú állampolgárokat rendre szoktasson? Meggyőzés, motiváció, értelmes
emberi beszéd híján félelemkeltéssel? Rendőrt az iskolába? Aki testi kényszert
alkalmazhat? Ezt ki lehet mondani, le lehet írni ma Magyarországon, és nincs az
utcán a több mint százezer pedagógus? Csak ezt ne, csak közönyt ne! Ne volnának
eszközeink? Gyávák vagyunk? Eltűrjük, hogy egy tizenhat éves utcára kerüljön?
Mert attól, hogy kirúgható, elveszíti az utolsó védőhálót is. Vagy elhisszük,
hogy van olyan ember, aki rossznak születik? És attól szabaduljon meg a
társadalom? Különítsük el a kék szeműt a barna szeműtől? Dobozokban éljünk?
Élve koporsóba zárva? Akinek futja rá aranyból, akinek kevesebb jut fémből, a
szegényebbnek fából, a páriát meg minden dobozon kívül rekesztjük?
Csak közönyt ne!
A mi szakmánk a legszebb. Elméket nyitogat. Tudni és lenni
segít. Magunk is elmék vagyunk, nem vadak. József Attila a törmelékhalmaztól
nem látja már a Dunát, de mi halljuk, amit mond, ugye halljuk? És nem oly
becses az irhánk, hogy szótlanul kibírnánk. Csak közönyt ne! Kötelezően hűséget
esküszünk a pedagógus karnak, mely állami vezénylettel véd majd szakmai érdeket
az állammal szemben? Esetleg fel is jelentjük a kollégát, mert megsértette az
etikai kódexet, melyben első helyen a főnök utasításának sérthetetlensége áll
majd? És a főnök kerületi órarendet készíttet, és iskolák között dobálja majd a
tanárokat, mert el kell küldenie a nyugdíjasokat, a helyükre nem vehet fel
mást, és különben sem a személyiségközpontú oktatás számít, csak a darabszám.
Hallom, hogy a tanárikban már sírnak. De azért ezt is elfogadjuk? Vagy
kimondjuk végre: NEM. Mert mi vagyunk felelősek azért, ami történik. És
felelősek vagyunk önmagunkért. Az alaptörvényben garantált emberi
méltóságunkért. Nem akarunk elmenni innen. Nem akarjuk, hogy a gyerekeink
elmenjenek. De igenis akarjuk, hogy szabadon tanuljanak a világban, és örömmel
hozzák vissza a megszerzett tudást. A paidagogosz kísérő rabszolga. Szolgálja a
tanítványát, de nem szolgál aljas, nyomorító hatalmakat. Csak közönyt ne!
Tudom, mit beszélek. Felmondtam pont egy éve a köznevelési
törvény miatt. Azért kellett felmondanom, mert úgy éreztem, amit gondolok, már
nem mondhatom el senkinek, hiszen csak veszélybe sodornám. Most elmondom hát
mindenkinek. Itt vagyok és ti is valamennyien. Sokan vagyunk, mert aki nem jött
el, lélekben itt van, csak fáradt és keserű. Pedig a diákjainké a jövő, ha
velük együtt akarjuk, hogy így legyen. Egy egész szakmát nem lehet kirúgni, és
nemzedékek sorsa múlik rajtunk. Ha legjobb tudásunk szerint, a szakmánk nevében
tudunk nemet mondani a szakmaellenes rombolásra, a jövőnkre mondunk IGENT. Ez
már az utolsó utáni pillanat. Aki fél, már nem demokráciában él, de ezért ő épp
olyan felelős, mint az, aki félelemben tartja. Aki egyetért, mondja utánam,
József Attilával: „De jogom van / és lélek vagy agyag / még nem vagyok s nem
oly becses az irhám, / hogy érett fővel szótlanul kibírnám, / ha nem vagyok
szabad!”
