2011. szeptember 20., kedd

Döntött a bíróság: lesznek szakszervezeti demonstrációk


SZAKSZERVEZETI DEMONSTRÁCIÓ – KÉT TÜNTETÉS MEGTARTHATÓ

A Fővárosi Bíróság keddi döntése szerint a szakszervezetek nem tarthatják meg a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációikat Budapesten a Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi tér útvonalon; október 1-jén és 2-án viszont demonstrálhatnak az előre kijelölt útvonalon.

Forrás: MTI | Beküldte: gepnarancs  | 2011. szeptember 20. Szólj hozzá!
A bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányság szakvéleményét elfogadva úgy foglalt állást, hogy többórás indokolatlan várakozást idéznének elő a szeptember 29-től október 2-ig tervezett demonstrációk, és ellehetetlenülne a szabad mozgáshoz való joga azoknak az embereknek, akik nem kívánnak részt venni a tüntetéseken – olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján megjelent közleményben.
A bíróság az október 1-jén és 2-án megtartandó szakszervezeti demonstrációk esetében a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.
Mint olvasható, a bíróság döntésében kifejtette, hogy a rendőrség szakvéleményét “aggálytalanul elfogadta”, amely a perbeli vitatott útvonalra vonatkozóan szeptember 29-től október 2-án estig a területen lévő forgalmi adatokat közölte, és mivel a gyülekezési jog nem korlátozhatatlan alapjog, a bíróság figyelemmel volt azoknak a jogára is, akik nem kívánnak a demonstráción részt venni, csak a városban közlekedni.
A bíróság szerint életszerűtlen az, hogy a budai Váralagút elé szeptember 29-én felállított színpadot négy nap alatt többször lebontanák és újra felépítenék.
Az október 1-jén a Kossuth téren és az Alkotmány utcában, valamint a Kossuth tér és a Clark Ádám tér útvonalon megtartandó demonstráció esetében a bíróság a rendőrség tiltó határozatát hatályon kívül helyezte.
A bíróság álláspontja szerint a határozatban felsorakoztatott bizonyítékok, indokok nem támasztották alá, hogy a bejelentett rendezvény megtartása esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, továbbá, hogy a rendezvény megtartása az Országgyűlés zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné – áll a közleményben.
A Fővárosi Bíróság ugyancsak hatályon kívül helyezte azt a rendőrségi határozatot, amely megtiltotta az október 2-án a Clark Ádám tér–Szent György tér–Széll Kálmán tér–Csalogány utca–Fő utca–Clark Ádám tér útvonalon tartandó vonulásos rendezvényt.
A bíróság döntése szerint nem lehetett alappal arra következtetni, hogy a rendezvény miatt a tömeg-, illetve közúti közlekedés más útvonalon nem biztosítható, azaz nem bizonyítható, hogy a közlekedés ellehetetlenül, így a rendőrség által megállapított tilalmi ok nem áll fenn – olvasható a közleményben.
A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintő kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-én indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat.
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szeptember 15-én azt közölte: a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján megtiltották a rendezvényt. Elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság alaposan megvizsgálta, hogy a megmozdulás ideje alatt és helyén milyen a közlekedés helyzete, milyen úton lehetne elterelni, és megállapították, a több helyszínre, folyamatosan bejelentett rendezvény miatt a forgalmat nem lehet elterelni.
Ezt követően a szakszervezetek bíróságon támadták meg, hogy a rendőrség megtiltotta a tüntetéssorozatukat.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetője kedden az MTI-nek elmondta: szeptember 29-én délután a Clark Ádám téren továbbra is tüntetést kívánnak tartani. A bíróság döntésének indoklását is figyelembe véve, új bejelentésüket megteszik a rendőrségen.
Közölte, amennyiben nem sikerül, akkor “országvédelmi futást” rendeznek a körfogalomban, majd ökumenikus virrasztást tartanak. Erre megkérik majd a közterület-használati engedélyt – tette hozzá.
Kónya Péter hangsúlyozta, a korábbi európai bírósági döntések alapján mindenképpen meg kívánják tartani békés tiltakozó akciójukat a Clark Ádám téren.
Megjegyezte, miután a bíróság az október 1-én a Kossuth térre meghirdetett nagygyűlés tiltó határozatát megsemmisítette, “így a rendszerváltás utáni legnagyobb szakszervezeti demonstrációjukat is megtartják”.
Forrás:
http://www.gepnarancs.hu/2011/09/szakszervezeti-demonstracio-ket-tuntetes-megtarthato/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.